Liliomágyon pihenő pillangók
szövik emlékeim a rég elmúlt nyárról
fűzfa ágai csendhívogatók
fodros tóvizének mesél múltjáról.
Keserű könnyei dérré változtak
megőszült a táj didereg a szél
törzsét nem öleli liliomvirág
hó takarja el a meleg emlékét.
Szőlőlugasba aludni tér a Hold
ezüstfátylával betakarózik
a tavaszba vetett remény erre kóborol
bízva, hogy a meleg ismét érkezik...
Titok szőtte csend, ölel keblére
a jégbe zárt világ álomba szenderül
retinámra vetül az éj sötétje
csak én várok rád, ébren, egyedül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése