Suttognék neked, ha hallanád,
csöndes szavakat,
félve ejtve ki őket ajkaim közül.
Lényedbe burkolózva várnám azt a lélegzetet,
mely világomba sóhajtja önmagát.
Óvatosan járnék törött üvegpáncélodon,
kívülről figyelve lényed minden elrejtett kincsét.
S miközben magadba innád sóhajom,
óvatosan beosonnék lelked kapuján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése