Mintha az ősz mezítelen
játéka lett volna e hang,
a madáré, mely hirtelen
a táj kék tükrébe zuhant.
Levél az est csatáiról,
hajnal kezében reszketett!
Aki halandó, valahol
eléri ez az üzenet.
Ének, melyet nem vonz a kert,
kopár alatta remény,
fájdalma a fűbe tepert
rózsákban bong ősz idején.
Örök illatot keresett,
régi tavasz feledte itt,
holdfényben a falevelek
mosollyal teli álmait.
(Kalász Márton fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése