Először csak tenger volt a szemed.
Kékből zöldbe váltakozva,
s tükröződve, parttalan keresve,
mint a tenger maga.
Aztán csak ember volt a szemed.
Sose láttam ennél mélyebbre hatolót,
megértőt, kutatót,
telve melegséggel, izzó akarattal.
Végül csak bánat volt a szemed.
Emésztő és feneketlen,
csalódott a puszta létezésben,
darabokra hulló, végtelen gyász.
Akkor közelebb voltál hozzám
mindennél itt a földön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése