Most édes ízű ajkaidra vágyakozom
a fájó, néma csöndben,
a hangodba kapaszkodnék újra.
S azt kívánnám, ez a vágy,
bárcsak soha el ne múlna.
Most szótlan ajkaidról letörölném
a némaság fájó sebeit,
most, hogy a mámort elűzted.
Könnyeimmel áztatnám el,
őrülten izzó, kínzó vad tüzed.
Most karjaidba burkolóznék,
átölelnélek csöndben, némán,
közrefognálak szeretetemmel.
S a vágy, szoros karmai között
azt kérném, soha ne engedj el.
Most a csöndedbe olvadnék,
eggyé válnék veled,
és sírva kacagnék rád.
Ám bárhogy is fájna ez nekem,
te ezt úgy sem hallanád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése