Végy karjaidba, legvégsö menekvés,
gyönyör, kínom, szomorúságom,
üdvösségem, nyomorúságom -
befogtál, hát most légy menekvés,
hogy amikor mindenki megtagad,
legalább benned lehessek szabad.
Kifosztottál és meggyötörtél,
hát jó, itt maradok veled,
ne lássak, fogd be szememet
s altasd, akit eddig gyötörtél;
oda remény s minden okosság:
senkinek sincs több joga hozzád!
Legjobb asszonyom elraboltad,
szeretim összecserélted,
bitang utakra buktam érted
és az utak földaraboltak,
hogy mindenütt jussak neked:
segíts, mert megszenvedtelek.
De most olyan légy, mint soha,
száz kézzel tudj most simogatni,
ezer káprázattal becsapni
s bepólyázni, mint még soha,
jó hús-ágyadban, karjaidban,
ahol eddig mindig csak sírtam.
Tegnap még vezekelni vágytam,
csöndet kértem és partokat. -
Végre, nincs többé kegyelem.
Te vagy csak, testi szerelem,
szemed minden vergödö szíven átlát;
fordítsd el rólam az igazak átkát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése