Megyek a ködben, mint az árnyék,
mintha nem is a földön járnék,
ködóceánon, köddé válva
lebegek el az éjszakába.
Beléveszek a szürke ködbe,
csak a szívem húz még a földre,
minek a szív, egy kóbor árnynak,
odadobom éhes kutyáknak.
Szív nélkül könnyebb messzeszállni,
úgysem tudott, csak fájni, fájni,
ős ködgomoly, ölelj magadba,
anyám vagy te, világok anyja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése