Lám, megsirat minket az ég is.
Haragod-haragom, s dacom,
hogy írok csakazértis. Mert elvehetsz
mindent: kedvem s holnapom.
De nem, szavaim senkinek
nem adom. Ők nekem a vigasz, ha
szívemre lép a május, ha a remény
csak egy kántáló zsibárus, ha
előttem hegyeket növeszt
a seregnyi gond, ha nem vagyok
más, csak egy egyszerű bolond,
kinek sipkáján csengő helyett
néhány rím csörög, s várják már
odalent a huncut ördögök…
Szavaim úgyis angyalok küldték,
ki mástól lehetne ilyen ajándék...
Hogy adnám hát Neked vagy
bárki másnak? Nem veheti el
sem harag, sem a rossz arcú bánat,
sem egy jól indult, elrontott,
csütörtök, sem a túl-igaz,
elátkozott tükrök, de még a Nap
sem, mi ma is fittyet hány a
nyárra, mely csak toporog némán
a kertajtóban állva – a verset
ők sem vehetik tőlem. Ahogy neked is
hiába fáj e háromszögű szerelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése