Hűtlenség
Szeptember van, s jól tudom, nekem nem lesz többé nyár,
Mert felfogtam, hogy elmentél, s félek, nem jössz vissza már,
Hideg szél fúj, harmatos, borongós őszi hajnalon,
Felidézem emlékeim, s bennük a hangod hallgatom.
Hazugságok, mik elhagyták egykor hőn szeretett ajkaid,
Most is hallom szerelmünknek vágytól kéjes hangjait,
Bennem élsz még, mint eleven tüske, vérző szívem közepén,
Fáj az élet, hiszen tudom, nem lehetsz már az enyém.
Tizenkét hosszú évünket most túl rövidnek vélem,
Boldog napjainkat magamban sokszor újraélem,
Szabadulni szeretnék szívem kegyetlen börtönéből,
De nem tudok megszökni múltunk édes emlékétől.
Az életet, mit élnünk kell, nem mi választottuk,
Egy érzés miatt mi egymással mégis megosztottuk,
Nem bánom, még kínok közt is úgy érzem, megérte,
Igaz, szerelmedet szívem örökké remélte.
Bocsáss meg, ha lesz rá mód, és elmúlik az érzés,
S ha nem lesz már szívedben többé semmilyen kísértés,
Gyere haza, s én az leszek, akire a szíved vár,
Szeptember van, de talán akkor nekem még eljöhet a nyár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése