Czakó Gabriella - Ne idd ki fenékig

 

 

"– Mi ez, amit érzek?
– Jó?
– Csodálatos!
– Akkor őrizd, mint egy kincset! Szíved legeldugottabb széfjébe
zárd el, vigyázd! Majd később is tegyél hozzá hasonló pillanatokat,
jól jön, mikor padlón van az ember. Olyankor előveheted,
nézegetve felidéződnek ezek a pillanatok, és akkor örülsz majd,
milyen sokszor voltál boldog.
– Ez a boldogság?
– Nem szeretnéd, hogy elmúljék, ez a pillanat tartson örökké,
semmi sem hiányzik az életedből, lebegsz a semmiben, és nem
érdekel a múlt, a jövő?
– Pontosan! Te is érzed?
A lány bólintott. A férfi magához húzta, átölelte egy hatalmas
sóhajjal. Így álltak a leszálló estében, sokáig, némán.
– Szeretlek – lehelte a férfi.
– Igen, tudom – válaszolt a lány, de nem mozdultak. Aztán a férfi
felemelte a lány arcát, a tekintetét kereste.
– Te sírsz?
– Jól esik.
– Te?...
– Aha… – felelt a lány a ki nem mondott kérdésre.
– Ez lenne a szerelem?
– Tudom én? Nem mindegy, hogy mi a neve, ha jó?
– Igaz. Nagyon jó."

 

(részlet)