Hol mint kígyó lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,
violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda ...
De vezet, rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.
Hegedű húrján sír-nevet ...
S a szíved elszorulva dobban,
ha hirtelen felismered
egy először-látott mosolyban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése