Fájdalmaink közt botladozva
rohanunk által az életen,
félvakon tapogatózunk,
hogyha szemünk látni képtelen.
Tétova álmaink nyomát
követjük halkan, félszegen,
bádogkeblünk üresen kong,
reményünk mégis végtelen.
Behunyt szemmel futunk tovább
nem nézünk egyszer sem hátra,
nyűtt lelkünkben vágy bitangol
csavarog, csodára várva.
Kócos üstökünk szél cibálja
züllesztené a vak hitet,
valahol Óz a nagy varázsló
majd nekünk is ad egy új szívet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése